Manapság már nem létezhet oldal Javascript nélkül, a böngészők mindegyike támogatja sőt mrá a mobil eszközökön futó Natív böngészők nagy része is megküzd vele, azonban ez az a program nyelv, ami elkészülte után mindig tömörítésre szorul.
Általában egy jól megírt JS fájl akár több száz kilobyte méretűre is megduzzadhat és így jelentősen csökkentheti internetes honlapunk betöltődési sebességét. A sebesség pedig fontos, hiszen a Google már ezt is figyelembe veszi a rangsorolásnál, tehát ügyeljünk rá.
Megoldás persze erre a problémára is van. Számos tömörítő létezik az interneten, de alapvetően két fajta metódust támogatnak.
Az első módszer a JSMin vagyis a Minify, ami alapvetően csak annyit tesz hogy a Js fájljainkból kiveszi a szüneteket a sortöréseket és szépen egybe olvaszt mindent. Ezek után a JS nagyjából még olvasható lesz, de szerkeszteni igen komplikált. Első ránézésre egy halandó még megfejtheti a kódot, ami megközelítőleg két harmada lesz az eredeti fájlnak.
A második módszer a Packer, amely során a JS darabokra lesz bombázva és gyakorlatilag értelmetlen karakterláncokat kapunk, amiket a böngésző persze fel tud dolgozni gond nélkül. A fájl mérete ezzel a módszerrel is legalább egy harmad arányban csökken és némiképp biztonságosabb is lehet robotok ellen, lévén a kód teljes káoszt mutat és megfejtéséhez vissza kell alakítani.
Ezeken kívül is vannak még módszerek -bár tény, hogy a két legelterjedtebb a min és a packer - , amelyek sebesség növekedését a lenti grafikon szemlélteti nagyjából.
Mindenképp érdemes megjegyeznünk, hogy a tömörítés előtt készítsünk másolatot az eredeti JS fájlról, mert vissza alakítani kicsit körülményesebb. Erre a leg egyszerűbb módszer, hogy az eredeti JS fájlt is fent hagyjuk a szerveren, de az indexben a tömörített JS-re hivatkozunk. Az egyik legjobb és leg egyszerűbb tömörítőt a http://jscompress.com/ oldalon találhatjátok meg.
Cégünk által készített weblapokat eddig ennyien látták:
45 284 877
ebből a mai napon 27 391 látogató volt
Miért a TotalStudio?
Nálunk Ön az első Az Ön elképzelései és a mi kreativitásunk illetve szaktudásunk a garancia arra, hogy honlapja vagy grafikai megjelenése olyan legyen amilyenre mindig is vágyott.
Több éves tapasztalat Cégünk munkatársai több mint kilenc éve foglalkoznak webfejlesztéssel, informatikával és szerverüzemeltetéssel, ezen idő alatt mindenre felkészültünk!
Verhetetlen minőség Munkánkban nem ismerünk kompromisszumot! Mindig a legmagasabb minőségre törekszünk. A magunkkal szemben támasztott maximalizmus és a legújabb technológiák használata garantálja, ügyfeleink elégedettségét.
Gyorsaság és megbízhatóság Nálunk nem kell heteket várni, hiszen honlapja akár öt munkanapon belül is elkészülhet a szerződés aláírásától, de a gyorsaság soha nem megy a minőség rovására!