Elkészült az Adamdesign Belsőépítész Stúdió új honlapja, amelynek célja a korábban flash-re épülő site leváltása volt. Az új honlap elkészítésekor ügyletünk arra, hogy a legnagyobb figyelmet a képek kapják, hiszen a stúdió számára ezek bemutatása a legfontosabb. Mindezeknek megfelelően a referencia oldalak egy komolyabb képvetítővel lettek ellátva, hogy még jobb élmény legyen a fotók nézegetése. Az oldal az új külsőn túl új belsőt is kapott így a korábbi flash helyett immáron html alapokra épült egy adminisztrációs felülettel, tehát a tartalom feltöltését maga a megrendelő végezheti bármikor és bárhonnét. Az oldalhoz tartozik két blog, amely kimondottan a belsőépítészetet érintő témákat boncolgatja majd a jövőben.
Cégünk által készített weblapokat eddig ennyien látták:
45 286 839
ebből a mai napon 189 látogató volt
Miért a TotalStudio?
Nálunk Ön az első Az Ön elképzelései és a mi kreativitásunk illetve szaktudásunk a garancia arra, hogy honlapja vagy grafikai megjelenése olyan legyen amilyenre mindig is vágyott.
Több éves tapasztalat Cégünk munkatársai több mint kilenc éve foglalkoznak webfejlesztéssel, informatikával és szerverüzemeltetéssel, ezen idő alatt mindenre felkészültünk!
Verhetetlen minőség Munkánkban nem ismerünk kompromisszumot! Mindig a legmagasabb minőségre törekszünk. A magunkkal szemben támasztott maximalizmus és a legújabb technológiák használata garantálja, ügyfeleink elégedettségét.
Gyorsaság és megbízhatóság Nálunk nem kell heteket várni, hiszen honlapja akár öt munkanapon belül is elkészülhet a szerződés aláírásától, de a gyorsaság soha nem megy a minőség rovására!