beállítások
Bemutakozott a Windows 8
Web hírek | 2011/09/15 | írta: ADMIN

A Microsoft konferenciáján nagy hangsúlyt kaptak a slágerterméknek számító táblák, pontosabban az azokon futó új operációs rendszer fejlesztői előzetese, amely többnyire pozitív visszhangot váltott ki az első próbálkozókból


A BUILD konferencia megnyitóját követően rögtön számos cikk látott napvilágot, amelyekben beszámoltak a Windows 8 első hivatalos bemutatójáról, hiszen a rendezvény egyik nagy durranása az új operációs rendszer, amelyet asztalinak és hibridnek egyaránt hívhatunk. Az x86 és ARM chipeken futó platform előzetese jól szerepelt, bár a külső alkalmazások - érthető okokból - még hiányoznak.

Részletes összefoglalónk után jelent meg a sajtóban az új hibrid boot funkció, amelynek révén alaposan felgyorsulhat a rendszer elindulása, ezúttal pedig ismét a kezelőfelület kapott nagyobb szerepet a beszámolókban, hiszen a BUILD első napján többen is kipróbálhatták a szoftvert. Azt eddig is tudtuk, hogy a Windows 7 közvetlen utódja (amelynek hivatalos elnevezését egyébként továbbra sem ismerjük) két eltérő felülettel érkezik majd, hiszen a Microsoft szeretné kihasználni a táblák gyors terjedését, egyúttal pedig felgyorsítani a megszokott, hagyományos asztali felület fokozatos elhagyását - amennyiben ez utóbbiról hajlandók lesznek lemondani a felhasználók. A Metro jól vizsgázott, kezelése egyszerű és kényelmes volt a próbálkozók számára, a szoftvercég pedig további részleteket árult el a fejlesztésről.






A Windows Phone 7 kinézetét lemásoló Metro felület opcionálisan lesz jelen az operációs rendszerben, bár ARM chipeken egyértelműen ezt a megoldást részesítik előnyben a Microsoft fejlesztői, míg az Intel és AMD processzorokon valódi hibridre számíthatunk, amelyen egyetlen kattintással váltogathatunk a két változat között (Metro alatt erre a Desktop nevű lapka hivatott). A régi Start menü helyett a szintén WP7-ből ismerős lapkákat láthatjuk a képernyő alján, egy kiterjedt vízszintes menüt tárva elénk, míg Metro alatt minden alkalmazást ilyen lapkákon (tile) érhetünk el, rögtön teljesképernyős módban (egyszersmind teljesen személyre szabhatjuk a kinézetet a kezdőképernyőtől a funkciók csoportosításáig). Sajnos a külső alkalmazások még szinte teljesen hiányoznak, hiszen az ezekért felelős fejlesztők is csak most láthatják közelebbről az első nyilvános előzetest, ám a kiválasztott alkalmazások is jól futottak a bemutató során - konverzióra lesz lehetőség, ám a meglévő programokat módosítani kell majd, hogy Metro alatt is gond nélkül fussanak.

A fejlesztők számára két eltérő motor áll rendelkezésre ezen appok elkészítéséhez, az egyik XAML alapokon (amelyet a Silverlight és a Windows Presentation Foundation is használ, C, C++, C#, illetve Visual Basic nyelven), a másik pedig a HTML5 és CSS erejét kihasználva (Javascript kód alatt). A fejlesztői kit a hagyományos Win32, COM és .NET keretrendszert is tartalmazza, ezek az ígéret szerint szintén minden funkciót elérnek majd.

Egy blog fejlesztőknek és grafikusoknak

0
Bár sajnos a PrettyLoader oldalt már nem frissítik mégis hét év több mint 100 laoder design-ját lehet megtekinteni ...
2
Egy új oldal indításakor igen nagy szerepet játszik az, hogy a Google jól térképezze fel az oldalunkat és pontosan ...
0
A Google már pár év óta nyilvánosságra hozza az évvégén, hogy mik is voltak azok a kifejezések, amik az adott évben ...

Hírek a web világából

A netezés károsítja a környezetünket

Vajon belegondoltunk abba, hogy a világhálón töltött idő hány százalékát töltjük el ésszerű tevékenységekkel ...

A Microsoft hátráltatja a többi böngészőt

A Windows RT, vagy az új operációs rendszer tabletes verziójának felhasználói számára is elérhetővé kellene tenni ...

Honlap referencia kereső

Cégünk által készített weblapokat eddig ennyien látták:
45 287 181
ebből a mai napon 360 látogató volt

Miért a TotalStudio?

Nálunk Ön az első
Az Ön elképzelései és a mi kreativitásunk illetve szaktudásunk a garancia arra, hogy honlapja vagy grafikai megjelenése olyan legyen amilyenre mindig is vágyott.

Több éves tapasztalat
Cégünk munkatársai több mint kilenc éve foglalkoznak webfejlesztéssel, informatikával és szerverüzemeltetéssel, ezen idő alatt mindenre felkészültünk!

Verhetetlen minőség
Munkánkban nem ismerünk kompromisszumot! Mindig a legmagasabb minőségre törekszünk. A magunkkal szemben támasztott maximalizmus és a legújabb technológiák használata garantálja, ügyfeleink elégedettségét.

Gyorsaság és megbízhatóság
Nálunk nem kell heteket várni, hiszen honlapja akár öt munkanapon belül is elkészülhet a szerződés aláírásától, de a gyorsaság soha nem megy a minőség rovására!

Csatlakozzon Facebook-on

Sablon ajánlatunk

Sablon ajánlatunk

Az oldalt a Total Studio Kft. üzemelteti. Minden jog fenntartva.
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika