Az online csalás, az adathalászat és személyiséglopás - ezekkel a fogalmakkal a legtöbb internetező tisztában van, a saját hibáikkal azonban már kevésbé. A Messaging Anti-Abuse Working Group (MAAWG) által most nyilvánosságra hozott tanulmány jelentős mértékben elmarasztalta a felhasználókat az internetes biztonság tekintetében. A MAAWG szakértői leginkább azt vetik az emberek szemére, hogy tisztában vannak ugyan a különböző online fenyegetésekkel, például a vírusokkal, a kémprogramokkal, a billentyűleütés-figyelőkkel, az adathalászattal, de mégis gyakran győz a kíváncsiságuk és ezzel megtörténik a baj.
A kutatók szerint a legveszélyesebb az összes biztonsági kockázat közül a "velem nem történik semmi" szindróma, ami elsősorban fiatal férfi felhasználóknál figyelhető meg. "A fogyasztók nem látnak összefüggést a kártevők elterjedése és a saját kockázatos viselkedésük között" - összegezték tapasztalataikat a távközlési ipar különleges csoportjának munkatársai.
A felmérésben megszólaltatott internetezők 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kompetens az online biztonsági kérdésekben, míg 20 százalékuk egyenesen biztonsági szakértőnek minősítette magát. Ennek ellenére a megkérdezettek 43 százaléka elismerte, hogy megnyitja a kéretlen elektronikus reklámleveleket, az azokban lévő hivatkozásokat és csatolt fájlokat, vagy válaszol az ilyen küldeményekre. A válaszadók fele véletlenül tett így, de a 46 százalékuk nem. Utóbbiak 25 százaléka le akart jelentkezni a spamlistáról vagy a feladónál akart panaszt tenni, 18 százalékuk csak látni akarta, hogy mi történik, míg 15 százalékuk érdeklődött a hirdetett termékek és szolgáltatások iránt. A kockázatos műveletre különösen a 35 évnél fiatalabb férfiak vállalkoztak. Érdekesség, hogy ugyanennek a csoportnak a tagjai tartják magukat biztonsági kérdésekben szakértőnek.
A megkérdezettek 58 százaléka kapott már vírust, de csak 36 százalékuk tart attól, hogy ez megismétlődhet. Az emberek a fertőzéseket leggyakrabban a telepített biztonsági szoftvereknek köszönhetően ismerték fel, de sokan mondták azt is, hogy a számítógép lassulása vagy egy új program felbukkanása miatt fogtak gyanút. A MAAWG tanulmány készítői az Egyesült Államokban, Franciaországban, Kanadában, Németországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában összesen 3700 felhasználót kérdeztek meg a szokásairól.
Az internetezők nagy része szerint a spam e-mailek és a kártevők elleni harc leginkább az internetszolgáltatók és a védelmi szoftverek gyártóinak feladata. csak a válaszadók kevesebb, mint fele gondolta úgy, hogy ő maga is hozzájárulhat a kártevők számának visszaszorításához. "A felhasználónak tudnia kell, hogy ő nem egy védtelen néző, hanem döntő szerepet játszik a spammerek elleni harcban, ha nem reagál ezekre a küldeményekre és nem kívánatos leveleknek minősíti őket" - jelentette ki Michael O'Reirdan, a MAAWG elnöke.
Cégünk által készített weblapokat eddig ennyien látták:
5 159 608
ebből a mai napon 20 034 látogató volt
Miért a TotalStudio?
Nálunk Ön az első Az Ön elképzelései és a mi kreativitásunk illetve szaktudásunk a garancia arra, hogy honlapja vagy grafikai megjelenése olyan legyen amilyenre mindig is vágyott.
Több éves tapasztalat Cégünk munkatársai több mint kilenc éve foglalkoznak webfejlesztéssel, informatikával és szerverüzemeltetéssel, ezen idő alatt mindenre felkészültünk!
Verhetetlen minőség Munkánkban nem ismerünk kompromisszumot! Mindig a legmagasabb minőségre törekszünk. A magunkkal szemben támasztott maximalizmus és a legújabb technológiák használata garantálja, ügyfeleink elégedettségét.
Gyorsaság és megbízhatóság Nálunk nem kell heteket várni, hiszen honlapja akár öt munkanapon belül is elkészülhet a szerződés aláírásától, de a gyorsaság soha nem megy a minőség rovására!