A Mozilla bemutatott pár képernyőfotót a következő generációs böngészőről.
A Mozilla's user experience (UX) csapat tette elérhetővé a most következő pár képet. Az már első pillantásra is látszik, hogy a Firefox 9 (és az utána következő verziók) felülete bizony alaposan meg fog változni. A Képek OSX alatt készültek, de ez ne tévesszen meg senkit: a Windows verzió is ugyanígy fog kinézni.
A legfontosabb újítás, az egyelőre még meg nem nevezett új menü, ahol egy kattintással elérhetjük majd a kiegészítőket, az elsődleges browser-funkciókat, és a webes applikációkat. Ennek a menünek a tartalma dinamikus lesz, ami annyit jelent, hogy amit többet használunk, az benne marad és feljebb kerül, amit ritkábban az lejjebb - sőt idővel eltűnik.
Természetesen manuálisan is testre szabható lesz, ha a dinamikus megoldás nem válna be valakinek. Egy új add-on eszköztár is bekerül. Az új felületet jopbb ha megszokjuk, ugyanis már biztos, hogy a Firefox 9 és a következő verziók (10, 11, 12) mind így fognak kinézni.
Cégünk által készített weblapokat eddig ennyien látták:
45 287 247
ebből a mai napon 393 látogató volt
Miért a TotalStudio?
Nálunk Ön az első Az Ön elképzelései és a mi kreativitásunk illetve szaktudásunk a garancia arra, hogy honlapja vagy grafikai megjelenése olyan legyen amilyenre mindig is vágyott.
Több éves tapasztalat Cégünk munkatársai több mint kilenc éve foglalkoznak webfejlesztéssel, informatikával és szerverüzemeltetéssel, ezen idő alatt mindenre felkészültünk!
Verhetetlen minőség Munkánkban nem ismerünk kompromisszumot! Mindig a legmagasabb minőségre törekszünk. A magunkkal szemben támasztott maximalizmus és a legújabb technológiák használata garantálja, ügyfeleink elégedettségét.
Gyorsaság és megbízhatóság Nálunk nem kell heteket várni, hiszen honlapja akár öt munkanapon belül is elkészülhet a szerződés aláírásától, de a gyorsaság soha nem megy a minőség rovására!