Amint arra számítani lehetett, a Mozilla Alapítvány bejelentette, hogy elkészült a Firefox legújabb, 5.0-s verziója. A böngésző kicsit gyorsabb elődjénél és kevesebb erőforrással is beéri.
A vártnál néhány nappal korábban vált elérhetővé a Firefox 5.0, amelynek immár letölthető a magyar nyelvű verziója is. Nagy újításokra nem kell számítani, a fejlesztők inkább apróbb finomításokat végeztek. A program ezeknek köszönhetően még gyorsabb lett és még kevesebb memóriát igényel. Emellett a Mozilla munkatársai számos biztonsági hibát is befoltoztak és a szoftver immár támogatja a honlapokon a CSS-animációk lejátszását.
Ez a technika lehetővé teszi a webes fejlesztők számára, hogy CSS-animációkat integráljanak az oldalakba anélkül, hogy ehhez Flash-tartalmakat, videókat vagy más hasonló elemeket kellene felhasználniuk. Mindez azt eredményezheti, hogy a webes fejlesztőknek jóval kevesebb időbe és munkába kerül majd az egyes portálok létrehozása, illetve hogy az animációk a kevésbé erős hardvereken, például az okostelefonokon is zökkenőmentesen lejátszhatók lesznek.A Firefox 5.0 az előző változatoknál gyorsabban futtatja a JavaScripteket, ráadásul a háttérben található megnyitott ablakok is kevesebb erőforrást emésztenek fel. A fejlesztők ugyanakkor biztonsági okokból kikapcsolták a WebGL-ben a Cross-Domain textúrák támogatását. Ez a funkció a jövőben mindegyik Firefox-verzióban deaktiválva lesz.
A program a korábbi kiadásoknál jobban támogatja az XHR, a MathML, az SMIL, a Canvas és a HTML5 webes szabványokat. A Windowson, a Linuxon és a Mac OS X-en futtatható változat mellett megjelent a Firefox 5 Mobile for Android is. Utóbbi ugyanazt a a böngészőmotort használja, mint az asztali változatok. Ezenkívül elérhetővé vált a Firefox Add-On SDK fejlesztőcsomag ás az Add-On Builder nevű kiegészítő bétaváltozata is. A cél az, hogy a jövőben még egyszerűbben elkészíthetők legyenek a Firefox kiegészítői.
A korábbi bejelentéseknek megfelelően még az idén várható a Firefox 6 és a Firefox 7 megjelenése. Ezekkel kapcsolatban a Mozilla munkatársai annyit árultak el, hogy a céljuk az, hogy még egyszerűbbé tegyék a felhasználók számára böngésző kezelését. Az ötletek között felmerült, hogy különböző színekkel látnák el az egyes online keresőket, így az internetezők azonnal látnak, hogy éppen a Google vagy a Bing az aktív keresőjük.
A Mozilla Alapítvány február végén jelezte, hogy a Chrome-fejlesztők példáját követi és még az idén elérhető lesz a Firefox5, 6 és 7 is. Később kiderült, hogy akár 6 hetente új Firefox-verzió jelenhet meg. Mitchell Baker, a szervezet első embere május közepén úgy nyilatkozott, hogy még több közösségi funkció kerülhet a népszerű böngészőbe.
Cégünk által készített weblapokat eddig ennyien látták:
45 287 369
ebből a mai napon 454 látogató volt
Miért a TotalStudio?
Nálunk Ön az első Az Ön elképzelései és a mi kreativitásunk illetve szaktudásunk a garancia arra, hogy honlapja vagy grafikai megjelenése olyan legyen amilyenre mindig is vágyott.
Több éves tapasztalat Cégünk munkatársai több mint kilenc éve foglalkoznak webfejlesztéssel, informatikával és szerverüzemeltetéssel, ezen idő alatt mindenre felkészültünk!
Verhetetlen minőség Munkánkban nem ismerünk kompromisszumot! Mindig a legmagasabb minőségre törekszünk. A magunkkal szemben támasztott maximalizmus és a legújabb technológiák használata garantálja, ügyfeleink elégedettségét.
Gyorsaság és megbízhatóság Nálunk nem kell heteket várni, hiszen honlapja akár öt munkanapon belül is elkészülhet a szerződés aláírásától, de a gyorsaság soha nem megy a minőség rovására!