beállítások
Megjelent a Firefox 5 béta
Web hírek | 2011/05/25 | írta: ADMIN

Gyorsabb fejlesztési ciklusra váltott a Firefox, a főverziók a jövőben 18 hetente követik egymást. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ennyivel gyorsabban programoznak a Mozilla fejlesztői, csupán a munka eredménye hamarabb kerül a felhasználók elé.


Kiadta a Firefox 5 első publikus bétaváltozatát a fejlesztésért felelős Mozilla Foundation. A megszokottól eltérően nincs új kezelőfelület, és az újdonságok listája is meglehetősen rövid. A változás hátterében természetesen a felgyorsított kiadási ütem áll, a mindössze két hónapja kiadott Firefox 4 óta csak apróbb módosítások kerültek a kódba, jelentős átírásra nem volt idő.

Apró változások

A Firefox 5 így megtartja a négyes verzióban már megismert kezelőfelületet, érzékelhető változást nem tapasztaltunk. A változások alacsony számának köszönhető, hogy az általunk használt pluginek többsége már megbízhatóan fut az 5-ös verzióval. Bár néhány lassabban frissített plugin beakadhat, a bővítmények kezelését illetően most gyakorlatilag semmi nem változott, így a szokásos kompatibilitási probléma nem jelentkezik hangsúlyosan.

Fejlődött azonban a megjelenítésért felelős motor, amely így már támogatja a CSS animációt, valamint jobban kezeli a HTML5 canvas címkéjét. Frissítést kapott a JavaScript-motor is, illetve javítottak a memória- és hálózatkezelésen is a programozók. Méréseink szerint a Firefox 4.0.1-hez képest mintegy 10 százalékot gyorsult a JavaScript-futtatási teljesítménye, SunSpider 0.9.1 alatt.

A négyes verzióban megjelent, azonban kissé eldugott Do Not Track funkció jól láthatóbb helyre került, az Options menü Privacy fülén ez lett a legelső opció. Ha ezt a funkciót bekapcsoljuk, a böngésző közli az általunk látogatott oldalakkal, hogy a tevékenységünk követésébe nem egyezünk bele. Ugyan ez egyelőre semmire nem kötelezi az oldalakat és a hirdetőket, az Egyesült Államokban már előkészítés alatt lévő szabályozás az opció kipipálását törvényes súllyal látná el - a felhasználót pedig ebben az esetben nem lehetne különböző oldalakon keresztül azonosítani.

Újdonság, hogy ezentúl a böngészőből is változtathatunk a frissítési gyakoriságon, attól függően, hogy a stabilitás és a legújabb funkciók között hol a személyes preferenciánk. Az About oldalon lehet választani a kitesztelt és abszolút stabil, a béta, illetve a legfrissebb fejlesztéseket tartalmazó Aurora csatorna között. Ez utóbbi a nightly verziók és a béta között helyezkedik el, minőségében nagyjából a Chrome Dev csatornájának felel meg, vagyis hétköznapi használatra nem ajánlott, inkább csak fejlesztőknek.

Gyorsan, sűrűn

Az új kiadási tempó a klasszikus linuxos fejlesztési módszer, az "add ki gyorsan, add ki sűrűn" Mozilla-féle változata. A Chrome fejlesztésénél már sikeresnek bizonyult kiadási tempó azt jelenti, hogy az egymástól függetlenül fejlesztett böngészőfunkcióknak nem kell egymásra várniuk, ahogy egy adott fejlesztés elkészül, kikerülhet a felhasználók elé - amely funkciók pedig elszalasztják a kiadási ablakot, bekerülnek a következő, menetrendszerűen érkező verzióba. A lassúbb kiadási modellben hiába készültek el egyes modulok hamarabb, várni kellett a legutolsó betervezett funkció elkészültére, majd egy csomagban jelent meg az összes.

Az egymástól jelentősen különböző, ám lassan érkező főverziók előnye, hogy telepítésük vállalati környezetben sokkal könnyebb - ezért például az Internet Explorer meg is tartotta ezt a fejlesztési, kiadási filozófiát. Az elsősorban egyéni felhasználók számára tervezett böngészők esetében azonban a gyorsabb kiadás nem jelent ekkora problémát, és bőven ellensúlyozza, hogy a biztonsági és kényelmi funkciók gyorsabban bekerülnek a stabil böngészőbe.

Egy blog fejlesztőknek és grafikusoknak

0
Bár sajnos a PrettyLoader oldalt már nem frissítik mégis hét év több mint 100 laoder design-ját lehet megtekinteni ...
2
Egy új oldal indításakor igen nagy szerepet játszik az, hogy a Google jól térképezze fel az oldalunkat és pontosan ...
0
A Google már pár év óta nyilvánosságra hozza az évvégén, hogy mik is voltak azok a kifejezések, amik az adott évben ...

Hírek a web világából

A netezés károsítja a környezetünket

Vajon belegondoltunk abba, hogy a világhálón töltött idő hány százalékát töltjük el ésszerű tevékenységekkel ...

A Microsoft hátráltatja a többi böngészőt

A Windows RT, vagy az új operációs rendszer tabletes verziójának felhasználói számára is elérhetővé kellene tenni ...

Honlap referencia kereső

Cégünk által készített weblapokat eddig ennyien látták:
45 287 377
ebből a mai napon 458 látogató volt

Miért a TotalStudio?

Nálunk Ön az első
Az Ön elképzelései és a mi kreativitásunk illetve szaktudásunk a garancia arra, hogy honlapja vagy grafikai megjelenése olyan legyen amilyenre mindig is vágyott.

Több éves tapasztalat
Cégünk munkatársai több mint kilenc éve foglalkoznak webfejlesztéssel, informatikával és szerverüzemeltetéssel, ezen idő alatt mindenre felkészültünk!

Verhetetlen minőség
Munkánkban nem ismerünk kompromisszumot! Mindig a legmagasabb minőségre törekszünk. A magunkkal szemben támasztott maximalizmus és a legújabb technológiák használata garantálja, ügyfeleink elégedettségét.

Gyorsaság és megbízhatóság
Nálunk nem kell heteket várni, hiszen honlapja akár öt munkanapon belül is elkészülhet a szerződés aláírásától, de a gyorsaság soha nem megy a minőség rovására!

Csatlakozzon Facebook-on

Sablon ajánlatunk

Sablon ajánlatunk

Az oldalt a Total Studio Kft. üzemelteti. Minden jog fenntartva.
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika