beállítások

Webhosting

Több éves szerverüzemeltetési tapasztalata a hátunk mögött úgy döntöttünk, hogy mindenképp szükség lesz webszerverekre. Szolgáltatásaink színesítésén túl fontos, hogy számos általunk készített honlap tárolását is elvállaltuk, hiszen így ezen oldalak karbantartását esetleges hibáinak kijavítását szinte azonnal meg tudjuk oldani. Ezeken túl pedig, ha ügyfelünknek új modulokra vagy fejlesztésekre van szüksége oldalán könnyedén tudjuk a változtatásokat elvégezni.

Mindezek mellett számos új ügyféllel is gyarapodtunk, akik csak és kizárólag email és tárhely szolgáltatás miatt kerestek meg bennünket, hiszen nálunk a minőségen van a hangsúly, így a tárhelyeinken elhelyezett oldalak és tartalmak nem csak, hogy biztonságban vannak, de gyorsaságban is verhetetlenek.

 

Bevezettük a StudioSpace szolgáltatásunkat, amely olyan felhasználók számára nyújthat remek megoldást, akik nem annyira ismerik az FTP programok működését, de szeretnék a tárhelyükön megtalálható dolgokat letölteni vagy akár feltölteni újabbakat. Egy könnyen kezelhető webes felületen keresztül a bejelentkezés után elérhető az Ügyfélhez tartozó tárhely és azon számos műveletet hajthatunk végre kiváltva így drága vagy bonyolult FTP programunkat, ráadásul a felületet bármikor elérhetjük online a világ bármely részén.

Egy blog fejlesztőknek és grafikusoknak

0
A Google már pár év óta nyilvánosságra hozza az évvégén, hogy mik is voltak azok a kifejezések, amik az adott évben ...
0
Előző cikkünknek folytatásaként, ahol megismerkedhettünk 103 valóban ötletes logóval, most bemutatunk 25 logót, ...
0
Két részes cikkbe kezdünk, amiben első körben bemutatunk kicsivel több, mint 100 olyan logót, amire ránézve - és némelyiken ...

Hírek a web világából

Ellenszenves a Google személyre szabott keresője

Kevés megértésre talált a Google azon nemrég bejelentett lépése, amelynek eredményeként az egyébként rendkívül ...

Egy kalóztörvény miatt áll a Wikipedia

Az online enciklopédia több más közösségi oldallal karöltve szerdán 24 órára leveszi az internetről angol nyelvű ...

Honlap referencia kereső

Cégünk által készített weblapokat eddig ennyien látták:
39 778 743
ebből a mai napon 21 595 látogató volt

Miért a TotalStudio?

Nálunk Ön az első
Az Ön elképzelései és a mi kreativitásunk illetve szaktudásunk a garancia arra, hogy honlapja vagy grafikai megjelenése olyan legyen amilyenre mindig is vágyott.

Több éves tapasztalat
Cégünk munkatársai több mint kilenc éve foglalkoznak webfejlesztéssel, informatikával és szerverüzemeltetéssel, ezen idő alatt mindenre felkészültünk!

Verhetetlen minőség
Munkánkban nem ismerünk kompromisszumot! Mindig a legmagasabb minőségre törekszünk. A magunkkal szemben támasztott maximalizmus és a legújabb technológiák használata garantálja, ügyfeleink elégedettségét.

Gyorsaság és megbízhatóság
Nálunk nem kell heteket várni, hiszen honlapja akár öt munkanapon belül is elkészülhet a szerződés aláírásától, de a gyorsaság soha nem megy a minőség rovására!

Csatlakozzon Facebook-on

Sablon ajánlatunk

Sablon ajánlatunk

Az oldalt a Total Studio Kft. üzemelteti. Minden jog fenntartva.
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika