Talán ez az egyik leginkább vitatott és fontos terület a számítástechnikában. Sokan úgy gondolják, hogy ahogy halad az idő, egyre kevésbé van szükség rendszergazdai feladatokra és ha szükséges, akkor is elég ha a "Megbízott személy" már kétszer telepített Windows XP-t, hiszen "azt már a szomszéd Pistike is be tudja állítani.". Az élet azonban éppen az ellenkezőjét bizonyítja.
Valóban nagyon sok eszköz és operációs rendszer automatikusan beállítja és elindítja önmagát, azonban a fejlődéssel együtt rengeteg új technológia lát napvilágot nap mint nap. Ezeket az eszközöket egyre inkább integrálni kell a már meglévő rendszerünkbe - legyen az egy mobiltelefon vagy egy új számítógép -, hogy ugyan azokat az erőforrásokat érje el, melyet a hálózat többi felhasználója is elér.
Tapasztalataink szerint a vállalkozások legtöbbje nagyfokú függésben van a számítástechnikai infrastruktúrájuktól, azonban ez az a terület, amire nem szívesen költenek, hiszen sokba kerül. Éppen ezért megpróbálnak minden problémár egy olcsó eszköz megvásárlásával megoldani. Mi úgy gondoljuk, hogy egy jól képzett szakember nem emeli a költségeket, hanem a már meglévő és sok esetben éppen a szaktudás hiányából fakadó"összevásárlásokkal" megteremtett infrastruktúrából képes kihozni azt a maximális teljesítményt és megtartani is azt, ami meghozza a korábba elvárt hatékonyságot.
Számos alkalommal segítettünk rendszert építeni egy számítógéphalmazból, amiről úgy gondolták,hogy egy jól működő hálózat. Sok esetben tapasztalható probléma a megfelelő szakmai ismeret és felmérés nélküli rendszerépítés, ami akár évekig is eltarthat. Egyszer aztán elérkezik a pillanat, amikor már nincsen tovább. Elkezdődik a szakemberkeresés, mindegy mennyiért, mindegy hogyan de végre működjön már az a sokszázezer forintnyi műszaki cikk, amit megvásároltunk. Gyakran azonban már az igényeltnél sokkal több ráfordítás történt a számítástechnikai eszközökre és szoftverekre csak felmérni, tervezni és felhasználni kell a már meglévő eszközöket.
Egy jól megtervezett és kivitelezett hálózat felügyelete is szükséges. Olyan rendszer nem létezik, amelyet ne kellene rendszeresen ellenőrizni, a szükséges erőforrások mértékét időről időre felülvizsgálni és javaslatot tenni az esetleges módosításokra. A számítástechnikai háttér megépítése felelősségteljes feladat, amit lehetőleg ne bízzon a "Szomszéd Pistikére", hiszen Pistike biztosan profi, de csak az első problémáig, ami azonban később az Ön pénztárcáját terhelheti majd meg.
Több mint tíz éve dolgoznak szakembereink rendszergazdaként számos vállalkozásnak a piac szinte minden területén. Például: irodai, ipari hálózatok tervezése, építése, szerverek felállítása, beállítása és karbantartása, számítástechnikai fejlesztések döntéselőkészítése, segítség annak megvalósításában. Érdeklődjön rendszergazdai szolgáltatásunkól a +36/20/9-309-231-as telefonszámon és az info@totalit.hu emailcímen. Készséggel állunk rendelkezésére.
Cégünk által készített weblapokat eddig ennyien látták:
45 482 765
ebből a mai napon 31 767 látogató volt
Miért a TotalStudio?
Nálunk Ön az első Az Ön elképzelései és a mi kreativitásunk illetve szaktudásunk a garancia arra, hogy honlapja vagy grafikai megjelenése olyan legyen amilyenre mindig is vágyott.
Több éves tapasztalat Cégünk munkatársai több mint kilenc éve foglalkoznak webfejlesztéssel, informatikával és szerverüzemeltetéssel, ezen idő alatt mindenre felkészültünk!
Verhetetlen minőség Munkánkban nem ismerünk kompromisszumot! Mindig a legmagasabb minőségre törekszünk. A magunkkal szemben támasztott maximalizmus és a legújabb technológiák használata garantálja, ügyfeleink elégedettségét.
Gyorsaság és megbízhatóság Nálunk nem kell heteket várni, hiszen honlapja akár öt munkanapon belül is elkészülhet a szerződés aláírásától, de a gyorsaság soha nem megy a minőség rovására!