Picit távolabbról kezdeném a címben felvetett kérdés boncolgatását. Mondjuk onnan, hogy amióta világ a világ az emberek többsége retteg az új dolgoktól. És a történelem során, bármikor megjelent egy forradalmi ötlet, ami aztán meg is valósult, a tömeg azonnal valami apokaliptikus világvégét jósolt, de legalábbis eget-földet rengető borzalmat. Ilyen volt az elektromosság, az autók, de még a vízöblítéses toalett is… Mind új, sőt furcsa volt a maga korában és bizony sokaknak nem is tetszettek ezek az ördögi találmányok.
Épp úgy, ahogyan manapság az AI sem tetszik mindenkinek. És persze érthető, hiszen ez most történik és a hosszú távú előnyeit avagy hátrányait bizony senki nem tudja megjósolni - hacsak nincs egy bűvös varázsgömbje.
A tény azonban tény marad: a mesterséges intelligencia az életünk szerves részévé kezd válni - mi pedig vagy megszokjuk vagy megszökünk… bár ebben a kontextusban valószínűleg nincs hova.
Elveszi az AI az emberek munkáját?
Persze az sem mindegy mi bajunk az AI-val. Például az, hogy egy lelketlen, se hús, se vér “izé”, akivel/ amivel mégis beszélgetnek az emberek? Vagy az, hogy attól félünk, sokkal okosabb, mint mi és így elveheti a munkánkat? Esetleg az, hogy világhatalomra tör és rabigába hajtja az emberi fajt? De persze még hosszan sorolhatnám ezeket a félelmeket, amelyeknek egy része nem is alaptalan.
Itt van például a munka kérdése. Vajon betöltheti a pozíciónkat egy program? Elveheti tőlünk mindazt, amiért éveken át tanultunk, küzdöttünk vagy amihez istenadta tehetségünk van? Sokakat foglalkoztat ez a kérdés, ami a szövegírók szemszögéből is kifejezetten aktuális probléma.
Eddig ugyanis nekünk, szövegíróknak, csak azzal a sztereotípiával kellett megküzdenünk, hogy “írni mindenki tud”. Most meg még az is hozzácsapódik, hogy nem elég, hogy írni minden - írástudó - ember tud…. de még egy program is. Csak megmondja neki bárki, hogy milyen tartalmat akar - és már el is készült. De vajon ez tényleg ilyen egyszerű lenne?
Rettegjen-e a szövegíró az AI-tól?
Több olyan szakma is akad, amelyekre - jelenleg - az AI nincs hatással. A szövegírás azonban pont egy olyan dolog, ami sokak szerint a végét járja. Hiszen az ügyfél majd “tőle” fogja kérni a szöveget ingyen, bérmentve, gyorsan és egyszerűen.
De nézzük is meg egy kicsit közelebbről ezt a hiedelmet. Kezdjük is az ingyen szolgáltatásokkal (mint például a Googleféle Gemini vagy említhetnénk a Microsoft-féle Copilot szolgáltatást is). Ezek ugyan bizonyos esetekben ügyesen megoldják a feladatot, mégis meglehetősen messze vannak még attól, hogy magyarul valóban jó, hosszabb szöveget írjanak. Aztán folytassuk ott, hogy a legtöbben azt gondolják, hogy mondanak két mondatot az AI-nak, és a mesterséges intelligencia 10 perc múlva már el is készül egy 8000 karakteres blogbejegyzéssel, amivel nincs is más dolga az embernek mint másol-beilleszt.
Ez azonban sajnos nem egészen így van. Sőt, mondhatni, egyáltalán nincs így. Persze az AI ír szöveget, tényleg szuper dolog, csak tudni kell használni. És ez itt az egésznek a kulcsa, ugyanis a legtöbben nem tudják, hogy milyen programmal és hogyan generáljanak szöveget. Természetesen van olyan eset, amikor ezt nem is kell túlbonyolítani - például egy rövid posztnál. Itt általában az AI nagyon jól teljesít és a szövegei a célnak meg is felelnek - főképp, ha megfelelően tudjuk utasítani és nem elégszünk meg az általános, sablonos válaszokkal. De ha egy hosszabb tartalmat olvasol “tőle”, akkor érzed, hogy valami itt nem stimmel. A szavak néha összekuszálódnak, a kifejezések nem odaillőek, képzavar lép fel - valahogy az egész szöveg nem gördül. S bár érted miről van szó, mégsem igazán jó olvasni.
Persze akadnak olyanok is, akik egész könyveket generálnak a mesterséges intelligencia segítségével, de lássuk be, hogy ezek nem az egyszerű, hétköznapi felhasználók. Egy átlagos felhasználó - mondjuk egy vállalkozó, aki szeretné értékesíteni a termékét vagy a szolgáltatását, ehhez pedig szövegekre van szüksége - ahhoz a termékhez, termékkategóriához vagy szolgáltatáshoz ért, amit "árul". Nem pedig ahhoz, hogy megkeresse a szöveggeneráláshoz legalkalmasabb programot, megtanulja instruálni, betanítsa és utána még gondozza is a szöveget.
Ha belegondolunk, valószínűleg időben és energiában sem is éri meg, hiszen mindazt az időt, amit ezzel eltöltött - és meglehet, hogy csak egy közepes szöveget kapott - fordíthatta volna a vállalkozása fejlesztésére vagy éppen a családjára, pihenésre.
Cipész, maradj a kaptafánál!
Mondhatnánk, hogy Cipész, maradj a kaptafánál!, azaz mindenki tevékenykedjen a maga területén és foglalkozzon azzal, amihez ért, de azért ez nem ennyire egyszerű. Persze, hogy sokaknak felcsillant a szeme, amikor kiderült, hogy az AI-val nem csupán “beszélgetni” lehet, de akár szöveget íratni is. Ám határozottan állítom, hogy jó szöveget íratni nem annyira egyszerű - főleg magyar nyelven.
A döntést azonban mindenki hozza meg maga. Mindenki maga tudja, hogy mi éri meg neki és mi nem. Én mindenesetre nem félek. Nem gondolom, hogy az AI elveszi a munkámat szövegíróként. Sőt! Hiszen, akik inkább a mesterséges intelligenciával generálják majd a szövegeket, ők nagy valószínűséggel eddig sem alkalmaztak szövegírót. Akik alkalmaztak, de úgy döntenek, hogy kíváncsiságból kipróbálják, azok pedig látni fogják, hogy jó tartalmat létrehozni az AI segítségével sem 10 perc.
Akkor most írassak vagy ne írassak szöveget az AI-val?
Azt leszögezhetjük, hogy a mesterséges intelligencia a szövegírás területén is markáns változásokat indított el. Nagy segítség lehet a hivatásos tartalomgyártóknak, akik eleve értenek a szövegezéshez, ám az átlag felhasználók többsége csak akkor tudja igazán kihasználni az AI szövegírással kapcsolatos képességeit, ha időt, energiát és pénzt szán a megtanulására. És akkor sem fog 10 perc alatt egy olyan 8000 karakteres tartalmat kapni, amit utána azonnal használhat is. Próbálkozni persze lehet, csak érdemes jól, objektív módon megvizsgálni a végeredményt. Megéri vagy sem? Biztosan tudok olyan szöveget íratni most, amit például a Google később sem kaszál el?
Én mondjuk nem állnék neki ruhát varrni, villanyt szerelni vagy weboldalt összekattintgatni, mert nem értek hozzá, és bár biztosan lenne valamilyen eredménye, nem hiszem, hogy az eredeti elképzelésemnek megfelelne.
De mindenki döntsön belátása szerint!
Ha úgy gondolod, hogy az AI helyett szívesen bíznád egy szövegíróra a tartalomgyártást (blogbejegyzés, szakmai cikk, weboldal-szövegezés stb.), keress minket bátran!