Menu      

10 éves a TotalStudio

10 éves a Total Studio! Októberben pont 10 éve annak, hogy megalakult az akkor még Total Gaming Kft, amely profilját tekintve főleg játékszerverek üzemeltetésével foglalkozott.

Emellett egy hatalmas közösséget is épített illetve menedzselt több játékportálon keresztül, amelyek közül több a mai napig üzemel. A leghosszabb pályafutású ilyen oldal a http://www.counter-strike2.hu/ de ide tartozik a később hozzánk került http://www.callofduty.hu/ is. Az akkori hosszútávú terveink között olyan célok szerepeltek, mint egy hatalmas Gaming közösség építése, ahová - játéktípustól függetlenül -, szórakozni járnak fel a fiatalok. Sajnos a válság erősen éreztette hatását ezen a területen is, így jobbnak láttuk a játékszerver hosztinggal felhagyni és inkább a jövedelmezőbb weboldal üzletágra koncentrálni. Ez a döntés számos változást eredményezett, többek között az egykori üzlettársak kilépését, valamint a cég átalakulását a mai Total Studio Kft-vé. Az átalakulást követően már csak weboldalak építésével foglalkoztunk, legelső komoly projektünként az alberlet.hu-t fejlesztettük le, amely után már nem volt megállás, 10 éve folyamatosan dolgozva és fejlődve adjuk át a jobbnál jobb weboldalakat, az elégedett ügyfelek pedig sorra hozzák az újabb és újabb projekteket.

A 10 év számokban

Ez alatt az idő alatt közel 300 elégedett ügyfelet tudhattunk magunkénak, de az elkészített weboldalak és egyben referenciáink száma is mutatja, hogy egy elég mély lábnyomot hagytunk az Internet állandóan változó, mégis jól követhető világában, s ezt a lábnyomot továbbra is mélyíteni szeretnénk.
Eddig több mint 500 weboldalt/projektet adtunk át, mely 10 évre visszabontva is azt jelenti, hogy megközelítőleg hetente egy befejezett weboldallal áldoztunk a “minőségi Internet” oltárán. Az általunk készített honlapok aljára már a kezdetektől felkerült a logónk, amely egyben oldallátogatást is regisztrált a saját adatbázisunkban, ez a számláló tehát real time mutatja, hogy mennyien nézték meg az általunk készített weboldalakat. Naponta átlagosan 8000 látogató nézi honlapjainkat és ezalatt az idő alatt több mint 170 millió látogatást rögzítettünk.

Kik érték mindezt el?

Először csak mi, a két tulajdonos (Viktor és Gergő) tevékenykedtünk a weboldalakon, majd később csatlakoztak hozzánk külsős grafikusok, SEO szakemberek, és természetesen fejlesztők. Az évek során egy fix alvállalkozói kört sikerült kialakítanunk, akik segítették egymást. Egymás közt cserélgettük az ügyfeleket, lényegében egy virtuális kisvállalatot hozva így létre. Ez a mai napig egy jól működő séma, azonban próbálunk tovább növekedni.

Manapság

Immáron két éve, hogy felhagyva a home office módszerrel irodát bérlünk, így a csapat nagy része már egy helyen tevékenykedik, ráadásul ebből kifolyólag már személyesen is fogadni tudjuk ügyfeleinket. Egy nagyobb projektnek köszönhetően a csapatot bővíteni tudtuk, fix programozókkal, így igazi “nem virtuális” céggé alakultunk át. Továbbra is próbáljuk kiszolgálni a KKV szektort, kis weboldalakkal, de szerencsére egyre több a nagy, komplex projekt, melyek nagyobb kihívást jelentenek.

A jövő

Sok nehézségen vagyunk túl, de valahogy a fejlesztői munka szeretete, valamint a projektek iránti alázat mindenen továbblendített minket, átküzdjük magunkat bármilyen akadályon, hogy tovább öregbítsük cégünk hírnevét. Reméljük, az elkövetkező években még sok neves projekt talál meg minket, amelyek mögé oda tudunk állni, és minél több weboldalra felkerülhet a Total Studio logója, jelölve azt, hogy az oldal a minőségi webet képviseli.

Kis nosztalgia

A 10 évet bátran felkerekíthetjük 15 évre is, ugyanis Viktor és Én már 2003 körül adtunk át weboldalakat, melyek értelemszerűen már nem működnek vagy mégis? :D (http://jamaica.lamas.hu/), de referenciáink közt mazsolázgatva azért megnézhetjük milyen oldalakat készítettünk akkor.

Grafitart 63 (2003)
LAMAs Clan honlapja (2003))
K2 Seastar (2004)
Alberlet.hu (2005)
Counter-Strike2.hu v2 (2006)
GYNSZ (2006)
Kapocs Zsóka (2006)
UTIM.hu (2007)

 

Hobby szinten készítettük a honlapokat, majd elrabolt minket a FPS játékok világa, és kedvenc játékainknak kezdtünk készíteni webes megjelenéseket. Egyre többen kezdtek megismerni minket, és talán ennek a játékszenvedélynek köszönhető, hogy 2008 -ban céget tudtunk alapítani két másik cég összeolvasásával és hatalmas tervekkel. A következő 3 évben nem volt olyan neves játék, aminek ne indítottunk volna közösségi oldalt. Naponta 10 ezer körüli egyedi látogatót vitt az oldalcsoport, több ezren játszottak a szervereinken, mondhatni nem volt olyan, aki ne ismerte volna a Total Gaming nevet.

Total Gaming portálok (2008) (Counter-Strike, Half-Life, Call of Duty, Battlefield, Steam, Team Fortress, Warhammer, Americas Army, L4D, GTA, Medal of Honor, Unreal, NFS, Crysis, Hosting, IT)

Mellette gyártottuk immáron céges formában a kisebb nagyobb weboldalakat és webes alkalmazásokat.

Medicina könyvkiadó (2008)
Alfa-Glossza (2008)
Operetthajó (2009)
LuxuryRentals (2009)
Intra (2008)
Total Studio v1 (2009))
Koncert.hu (2010)
WestShop (2011)
Mehpempobolt (2011)
Napoleon Café (2012)

 

Végül átalakult a Total Gaming, és átalakultunk mi is. Eladtuk a szervereinket, melyek közül egyet tartottunk csak meg, ezen kezdtünk csak webhostingot szolgáltatni, és folytattuk a weboldal készítést.
Innét már jóval sűrűbben adtunk ki munkákat, nagyon sok honlapot több verzión keresztül követtünk, és a mai napig készítünk új verziókat régi megrendelőinknek.

Azt mondhatjuk szakmailag is sokat fejlődtünk, saját CMS rendszereket írtunk, és büszkén vállaljuk, mi sosem dolgoztunk mások által megírt keretrendszerekkel, mint például az ismert blog motor a WordPress, vagy az a mostanság már kicsit lemaradó Joomla.

Mindig is egyedit alkottunk, és ez a hitvallás végig követett minket, és nagyon valószínű, hogy marad is, maradunk kézműves weboldal gyártók.

Amennyiben szeretne a következő 10 év ügyfele lenni, vegye fel velünk a kapcsolatot. Mi mindent megvalósítunk, amit csak a megrendelő szeretne. Nálunk nincs lehetetlen.

#totalstudio