Menu      

A suszter és az ő cipője

Ki ne ismerné a mondást, amely szerint a suszter cipője mindig lyukas? Ez bizony nem csak a suszterekre, de ránk is igaz! Nem mintha a cipőnkkel lenne gond, sokkal inkább a weboldalunk volt az, amelyet már évek óta nem szívesen mutogattunk az ügyfeleinknek. Szerencsétlenségünkre vagy szerencsénkre azonban annyi megrendelést kellett teljesítenünk, hogy pont a saját weboldalunk karbantartására nem maradt időnk, s az évek alatt olyan szinten elavult mind kinézet, mind funkcionalitás terén, hogy itt már bizony a foltozás sem segíthetett, teljesen új honlapot kellett készítenünk.

Folt hátán folt

A cipős-suszteres hasonlatnál maradva, biztosan mindenkinek volt már olyan cipője, amit valamiért nagyon szeretett. Nőknél talán az első magassarkú, férfiaknál egy régóta vágyott és nehezen megvett darab lehet ilyen. Először csak alkalmakra hordjuk, vigyázunk rá, aztán már kevésbé figyelünk oda és itt-ott lerúgjuk, de még nem feltűnő, továbbra is szeretjük, mert kényelmes, kitaposott, így amikor sarkalltatni kell, elvisszük a cipészhez, még talán a talpát is megragasztatjuk, mert bár egyre inkább ütött-kopott, még mindig emlékszünk az érzésre, amikor beleszerettük és arra is, milyen eufóriával töltött el bennünket, amikor végre a miénk lett. Egyszer azonban eljön az a nap, amikor ránézünk a kedvenc cipőnkre és azt mondjuk: Úristen!!!!!! Már nem a csodás lábbelit látjuk benne, hanem valami elnyűtt, deformált, színét és formáját vesztett akármit, amire úgy csodálkozunk rá, mintha eddig sosem láttuk volna.

Tabula rasa

Valahogy mi is így voltunk a weboldalunkkal, ahogy egyesek a kedvenc cipőjükkel. Tudtuk mi, hogy már régi, meg már kicsit divatjamúlt, de nem éreztük annyira vészesnek addig a bizonyos napig. Azon a bizonyos napon azonban fellépve a honlapra szinte fejbe vágott minket a felismerés és jött az a bizonyos Úristen!!!! felkiáltás. Toldozás? Foldozás? Dehogy! Itt már semmilyen ráncfelvarrás nem segít, itt teljes megújulásra van szükség, tabula rasa-ra, de azonnal! A felismerés óta eltelt 4 év, s habár el is kezdődött az új oldal összerakása, megnövekedett ügyfélkörünknek hála, ez a projekt mindig háttérbe szorult. Kicsit haladtunk vele, aztán hetekig, hónapokig semmi. Megint kis haladás, hosszú szünet. Ezt olyannyira tökélyre fejlesztettük, hogy azóta már az új oldalt is újraterveztük, tehát kb. 2 év munkáját megint kidobtuk az ablakon, mert rá kellett jönnünk, hogy a trendek megint akkorát változtak, hogy a már majdnem kész, új oldalunk is elavult, olyan lassan haladtunk vele. Így kezdhettünk mindent előröl és jóval gyorsabban. Estéket és hétvégéket áldoztunk be, mert a hétköznapokon „más cipőjét” szépítettük, a sajátunkra már csak ilyenkor maradt időnk. (elnézést kérünk utólag is a barátnőktől, akik idő közben feleségek lettek és a gyerekektől, akik azóta megszülettek:D) 

Most azonban itt van, elkészült és végre ki is élesítettük a TotalStudio Kft. új weboldalát, hogy végre a mi lábujjunk se lógjon ki a lyukas cipőnkből!

A suszter és az ő cipője

#totalstudio