Menu      

Érkezik az új magyar nettörvény

A büntető törvénykönyvt módosító internetszolgáltatókat kötelező tervezet pár hete került társadalmi vitára, de a parlament még ebben a hónapban elfogadhatja azt.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tervei szerint még novemberben az Országgyűlés elé kerül a legújabb internetszabályozási tervezet, amely az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételéről szól - írta az [origo]-nak a minisztérium sajtóosztálya. A parlamenti tárgyalása előtt még a kormány is döntést hoz arról, hogy megfelelőnek találja-e a tervezetet. Szakértői körökben vegyes fogadtatásban részesült a tervezet: egyesek örvendetesnek, de nem elégségesnek tartják a kezdeményezést, míg mások szerint az elképzelés állami internetcenzúrához vezethet.

"A szabályozás nem cenzúrát kíván bevezetni", hanem a "súlyos bűncselekményekhez (gyermekpornográfia, terrorizmus stb.) kapcsolódik" -írta a szaktárca az [origo]-nak. A minisztérium azt is kiemelte, hogy az új törvénnyel nem médiatartalmakat kívánnak szabályozni, annak ugyanis egész más a törvényi háttere.

A tervezet lényege, hogy bíróság kötelezhetné az internetszolgáltatókat, hogy bűncselekmény fennállása estén letöröljék szervereikről a jogsértő tartalmat, illetve külföldi tárhelyszolgáltató esetén blokkolják a tartalom lakossági elérését. A TASZ jogvédő szervezet szerint a tervezetben jelöl "elektronikus adat" túl tág megfogalmazás, és gyakorlatilag bármi beleférhet. A minisztérium válasza szerint azonban az elektronikus adat kérdése pontosan definiált, ugyanis olyan tartalmakról szól, amelyek bűncselekmény útján jönnek létre, vagy azok közzététele bűncselekmény.

origo.hu

Érkezik az új magyar nettörvény

#totalstudio