Menu      

Facebookosodik a Twitter

A mikroblog-szolgáltatás sok ember számára túl bonyolult, a vállalat ezen változtatni szeretne. A Twitter új dizájnt kapott, ráadásul a módosításoknak köszönhetően egyszerűbb és gyorsabb is lett.
A mikroblog a mobil felhasználókra koncentrál, emellett kiemelt helyet akar betölteni a közösségi portálok piacán. Ezt a két célt tartották szem előtt a fejlesztők. A bemutatott változtatások a legnagyobb koncepcionális és vizuális módosítások a vállalat megalapítása óta. Az ígéretek szerint az internetezők könnyebben találhatják majd meg az érdekes híreket és az új témákat.

"Az embereknek túl sokat kell dolgozniuk azért, hogy a Twitter hasznos legyen a számukra" - jelentette ki Jack Dorsey, a Twitter társalapítója és a cég igazgatótanácsának elnöke. Az átalakult mikroblog képes testre szabni a tartalmakat, attól függően, hogy milyen események történnek a világban, az adott személy éppen hol tartózkodik és kik követik a bejegyzéseit. A profiloldalak áttekinthetőbbek lettek és számos funkciót leegyszerűsítettek. A változtatásoknak köszönhetően a szolgáltatás akár ötszörösére gyorsult, azaz bármely mobilon jól használható.

"Az új dizájnnal és a módosításokkal a következő több milliárd ember számára is hozzáférhetővé és egyszerűvé akarjuk tenni a Twittert. Most meg kell tennünk a következő lépést ahhoz, hogy kétmilliárd mobil eszközön is megjelenjünk és így mindenkit elérhessünk" - közölte Dick Costolo, a Twitter első embere. Az új, Fly nevű felületnek köszönhetően a látogatók egyre több időt tölthetnek a platformon és ezzel még vonzóbbá tehetik a cégek számára. Jelenleg a felhasználók 3-5 százaléka foglalkozik a mikroblogon megjelenő különböző reklámokkal, s a cél az, hogy ez az arány a jövőben emelkedjen.

Az új verzióban a képernyő bal felső részén három funkciógomb található. A Home menüpont alatt vannak a friss hírek, üzenetek és az aktuális trendtémák. A @Connect menüpontban vannak az új követőkkel és a barátok tevékenységével kapcsolatos információk, míg a #Discover menüpontba kerültek az aktuális témák és ennek a funkciónak a segítségével lehet keresni a valós idejű üzenetekben. Amennyiben egy tweet képeket vagy videókat tartalmaz, akkor azok az oldalon egyetlen kattintással megnyithatók. Korábban, ilyen esetekben a felhasználót mindig átirányították más honlapokra.

A kezelőfelület gyorsabban reagál a kattintásokra és gyorsabban tölti be az új üzeneteket. A tweeteket a jövőben könnyebben el lehet helyezni a blogokban és a híroldalakon. A Fly már használható az okostelefon-alkalmazásokban, a webes változatot viszont fokozatosan vezetik be és csak a következő napokban lesz elérhető. Dick Costolo már idén januárban jelezte, hogy egyszerűbben kezelhető lesz a Twitter, amit egy igazi médiaplatformmá alakítaná át. A mikroblog egyébként júliusban már 7 milliárd dollárt ért, nemrég megszerezte a tweet szó márkajogát és már havi 100 millió aktív felhasználóval büszkélkedhet. A Twitter legutóbb tavaly újult meg.

SG

Facebookosodik a Twitter

#totalstudio