A továbbfejlesztett Javascript-motor elsősorban a webes alkalmazások futtatásakor és az AJAX-alapú oldalak (Gmail, Google Maps stb.) megjelenítésekor játszik fontos szerepet. Nitot szerint a legutolsó benchmark-tesztek azt mutatják, hogy a Firefox 4 hetedik bétaverziójával a sebesség tekintetében nem csak felzárkóztak a Chrome és a Safari mellé, de meg is tudják előzni konkurenseiket. A sebesség növekedése a JägerMonkey nevű motornak köszönhető, amely ebben a kiadásban mutatja meg először igazán az erejét.
A szakember elmondta, hogy az igazi problémát számukra most már az jelenti, hogy az emberek a sebesség tekintetében már nem az Internet Explorerhez, hanem a Chromehoz viszonyítják a Firefoxot. A böngésző 4-es változatának fejlesztése e tapasztalatokat figyelembe véve folyik immár két éve, azonban e munkából a felhasználók eddig nem sokat érzékelhettek. Az első eredményekkel csak most, a hetedik bétaverzió megjelenésekor szembesülhetnek.
Az új kiadás kapcsán fontos még megjegyezni, hogy immár teljeskörűen támogatja a WebGL szabványt, e funkció kiaknázásához azonban egy OpenGL-t támogató videokártyára, valamint Windows vagy Macintosh operációs rendszerre van szükség. Más grafikus chipeket - ideértve az Intel GPU-it is - csak a következő bétaváltozatok támogatnak majd. Újdonság továbbá a HTML5 Forms API, amelynek segítségével könnyebben hozhatók létre és minősíthetők a web-alapú nyomtatványok, illetve szintén változás az Opentype fontok használata, amelyhez elengedhetetlen az új CSS-tulajdonságok támogatása. Utóbbira John Daggett külön blogbejegyzésben tért ki.
A szakemberek ugyanakkor a külső változtatásokat még nem építették be a hetedik bétába, mivel ahogy Nitot mondta: az új dizájnelemek hagyományosan mindig csak a folyamat végén kerülnek be az új verzióba. A Firefox 4 végleges verziója várhatóan csak jövőre érkezik. A böngésző sebességének fejlődése egy külön erre a célra létrehozott honlapon követhető nyomon.
Sg