Menu      

Google TOP10 2011-ben

A Google már pár év óta nyilvánosságra hozza az évvégén, hogy mik is voltak azok a kifejezések, amik az adott évben mozgatták az internetes társadalmakat, vagyis miket kerestünk a legtöbbet az évben.
A statisztika idén már HTML5-ös formában jelent meg és igazán nívós lett. Természetesen, ahogy ez lenni szokott lebontották az adatokat globálisra, de országonkénti listázásokra is. Megnézhetjük, hogy az adott kifejezések hogyan változtak havonta. A keresések között értelemszerűen az vezet, amelyik az évben a legdinamikusabban produkált, ami azt jelenti, hogy 0-ról milyen gyorsan ért el magas keresési arányt. Ezek az újonnan megjelenő kifejezések generálták a globális toplistát, amely a következőként festett 2011-ben.
  1. Rebecca Black
  2. Google+
  3. Ryan Dunn
  4. Casey Anthony
  5. Battlefield3
  6. iPhone5
  7. Adele
  8. Tepco (a fukushimai erőművet üzemeltető társaság)
  9. Steve Jobs
  10. iPad2
A listát elnézve találhatunk rajta 5 embert, akik közül sajnos az egyik a halála (és az azt megelőző visszavonulása és betegsége) miatt került be pillanatok alatt a keresések élére, továbbá láthatjuk a Google új közösségi oldalát rögtön a második helyen. A Top10-be ezúttal egyetlen játék került be és ez vége nem a Call of Duty sorozat új tagja. Eseményként a fokushimai erőművet üzemeltető társaság került be a nagy atomkatasztrófa miatt. Végül pedig két termék is becsúszott a legkeresettebbek közé és mindkettő az Apple terméke, tehát három hellyel mondhatjuk, hogy az almás cég vitte a prímet 2011-ben.

Ahogy azt említettük ország szerinti lebontás is bekerült a Google Zeitgest 2011-be és ebből természetesen minket az érdekel a legjobban, hogy a magyarok mit kerestek. Nagy örömünkre szolgál, hogy az első helyen található kulcsszóhoz némi kötöttségünk is van, hiszen az általunk fejlesztett motorra épített Éden Hotel Club közösségi oldal a keresési találatok jó részét zsebelte be, lévén a Google második helyén volt meglelhető a kulcsszó kritikus keresési időszakában. Íme tehát a 2011-es magyar Google keresési TOP10-es lista.
  1. Éden Hotel
  2. Való Világ
  3. Kapi Hospital
  4. Csillag Születik
  5. Nav
  6. Összeesküvők
  7. Ezel
  8. Népszámlálás
  9. Samsung Galaxy
  10. Balaton Sound 2011
Látható, hogy itthon abszolút a TV másorok vitték a pálmát három valóságshow, plusz egy tehetségkutató ráadásul még egy sorozat is az RTL Klub műsoráról. A nagy meglepetést a Kapi Hospital hozta, amely egy web böngészős játék és így sodródott a harmadik helyre. Fontosnak tartottuk még, hogy megtudjuk az APEH új nevét a NAV-ot továbbá Mi magyarok tudni akartuk mi lesz a Balaton Soundon és miként is fest majd a Samsung Galaxy sorozat. Látszik tehát, hogy míg a világban elfértek az Apple termékei itthon azért az olcsóbb Samsung volt csak képes felkerülni a 10-es listára.

A Google statisztikáit lebonthatjuk még kategóriákra is így megtudhatunk még pár dolgot, ami mozgatta az embereket itthon. Például hírek terén egyértelműen az időjárás, a balesetek és a fokushimai japán erőműben történt katasztrófa iránt érdeklődtünk a leginkább. Mozifilmek kapcsán a magyar a The Secret Circle, Batman és Conan a Barbár triónak örült a legjobban, míg a celebek közül Seherezádé (VV5), Adele, és Alekosz (VV4) vitték a prímet. A TV sorozatok nálunk hatalmas sikert alkottak ebből is a legtöbben az Odaát, a ValóVilág és a Supernatural hármas keltette a legnagyobb érdeklődést a Google keresőjében. Ha pedig utazni akartunk egyetlen magyarként a lista élén Balatonkenese állt őt követte Disneyland Párizsban aztán pedig Aruba. Elektrotechnikai termékek közül ismét az olcsóság vitte a pálmát a Kindle Fire lett az első, majd jött egy magasabb kategória az iPhone 4S, majd a SIdekick 4G, a teljes listára egyébként háromszor fért be az Apple itthon, de fellelhető még a HP (Touchpad), HTC (Sensation), a Samsung Nexux Prime és a Sony is az NGP-vel.

Aki nem szeretné a teljes listát átnyálazni, az tekintse meg a Google alábbi bemutató videóját, amiben közel három percben összefoglalják, azt ami az évben történt. Egyszerre felemelő, tragikus, meglepő és néhol mulatságos, de a Google nélkül szinte biztos, hogy nem tudnánk három percben összefoglalni (bár kicsit USA központúan), vajon mi érdekelte az internetezőket 2011-ben.

Google TOP10 2011-ben

#totalstudio