Menu      

Alberlet.hu, a kezdetektől kísérjük

A történet lassan nyolc évre vezethető vissza. Egy ötlet és egy remek domain választás. Így indult útjára az ország elsőszámú albérlet és szobatárs kereső/kínáló portálja az alberlet.hu. Ott voltunk a kezdeteknél és örülünk, hogy részesei lehetünk a siker sztorinak.
Így kezdődött. Egy telefonszám és egy hamarosan indulunk felirat. A nagy oldalak mind így kezdik, az alberlet.hu esetében sem volt ez másképp 2004-ben. Az ötlet már akkor bombasikernek bizonyult, hiszen a piacon nem nagyon voltak versenytársak, amelyek kimondottan ezzel foglakoztak volna témaorientáltan. Bár apróhirdetési oldalak létezek, azonban azokon megtalálni a kiadásra kínált ingatlanokat igen körülményes volt.



Az oldal első verziójáról nem sok maradt fenn, de azért íme, egy kép, ami alapján nagyjából elképzelhető milyen komolyságú oldalról volt szó. Egy egyszerű táblás szerkezetű page, basic admin felülettel, amely bőven képes volt kiszolgálni az óriásinak azért nem mondható forgalmat. Azonban nem tartott sokáig a sok belefektetett munka meghozta gyümölcsét és az oldal kinőtte a kereteit egy év alatt új verzióra volt szükség.



Az alberlet.hu második verzióját 2005-ben készítettük ekkor indult be igazán a fejlesztés és az óta pedig kinőtte magát az ország elsőszámú albérlet portáljává. A 2005-ös verzió még igen kevés tartalommal és teljesen egyszerű design-al került a piacra, ahogy az a lenti képen is látható. A szolgáltatás azonban már ekkor messze felülmúlta a versenytársakat, és továbbra is fontos volt, hogy a piacon nem sok kimondottan témaorientált oldal mozgott. A lépéselőny pedig megmaradt.



A harmadik verzió már igen formabontóra sikerült sokkal nagyobb figyelmet kapott a modern külalak, noha a belső értékek mit sem változtak. A 2008-ban debütált verzió teljesen új motort kapott, ami a nulláról lett újra írva a fejlesztés hosszú hónapokat vett igénybe, de egyértelműen megérte. Az új külcsín és az remekre szabott új belbecs közel három évig képes volt kiszolgálni az egyre nagyobb igényeket is. Ez a verzió már több versenyre is jelölve lett és elnyerte a Kíváló magyar tartalom díjat az eFestivál 2010-en, illetve Felhasználóbarát honlapnak is kikiáltották.



A negyedik verzió közvetlen programozásában a TotalStudio már nem vett részt, de az irányításban igen, továbbá a design is a mi kezünk nyomát dicséri. Több mint 100 layout alapján készült el a minden eddiginél modernebb és letisztultabb külső, amely által az alberlet.hu talán még használhatóbb lett, mint valaha. A programozás során kooperációban a CarrotPlant fejlesztőivel és az oldal tulajdonosával, illetve dolgozóival arra törekedtünk, hogy elkészüljön az alberlet.hu minden eddiginél jobban kezelhető rendszere mind a User Interface-en mind pedig a belső adminisztrációs felületeken.



A hónapokon át tartó fejlesztés során elkészülhetett az Alberlet.hu negyedik verziója, amely reméljük nem az utolsó. A sikerre a legjobb példa, hogy a megjelenés után nem sokkal az oldal máris besepert magának egy díjat az eFestival 2011-en ugyanis a Nívódíj a többéves kiváló színvonal biztosításáért címen aSzolgáltatás kategóriában különdíjat kapott.

Örülönk, hogy részesei lehettünk/lehetünk a sikertörténetnek, amelyet az alberlet.hu képvisel a magyar internetes szolgáltatói piacon.

Tekintsd meg Te is az alberlet.hu-t!
Alberlet.hu, a kezdetektől kísérjük

#totalstudio