Új Chrome 10 és hasznos kiegészítők

Megérkezett a Google böngészőjének legújabb verziója a 10-es sorozat bétái küzt! Számos újdonság mellett leginkább gyorsulást ígérnek az új Chrome-ban, de lássuk mik is változtak az egyre nagyobb teret hódító böngészőben.
A Google Chrome 10 bétái már eddig is rettenetesen gyors Javascript motorral volt megáldva, azonban most úgy néz ki ezt még jobban begyorsították. A Crankshaft névre keresztelt Javascript motor kétharmaddal gyorsabb az első mérések alapján az elődjénél.

 


A Javascript motor gyorsításán túl megjött a GPU (a videokártya processzora) használata videók lejátszásánál, ami főleg teljes képernyős videók lejetázsánál foghatalmas gyorsulást hozni méghozzá úgy, hogy a processzorról leveszi a terhelést és átadja az amúgy erre való videokártyának. A változás után 80%-os terhelés csökkenés lehet a CPU-n, ami azért elég barátságos.

 

 

A másik két változás inkább amolyan kényelmi okokból került be a böngészőbe, az első hogy az eddig különálló ablakban megjelenő beállítások mostantól egy fülön a böngészőben nyílnak meg. A beállítási dolgok között nincs semmi különbség ugyanazokat állítgathatjuk továbbra is csak valamivel kényelmesebben.

Az utolsó változás a mentett jelszavak szinkronizálását hivatott leegyszerűsíteni, fiókunkkal távoli gépeink között azonos jelszó állományból dolgozhatunk, ez jó csak az eddig megjegyzett jelszavakból valami miatt elvesztett jópárat, de ezt tudjuk be az újításnak.

A legfrissebb statisztikák alapján egyébként a Google Chrome piaci részesedése 2011 januárjában átlépte a 10%-os határt, ami az előző év azonos időszakához képest kb. 5 százalékpontos növekedést jelent. A felhasználók - nem túl meglepő módon - elsősorban az Internet Explorert hagyták ott a Chrome-ért, de csökkent a FireFox részesedés is. A Chrome mellett erősödött a Safari is (nyilván az iPadnak is köszönhetően), 4,5-ről 6,3 %-ra változott részesedése.
Most pedig lássunk pár beállítási opciót és kiegészítőt, amit mindenkinek csak ajánlani tudunk.

Kiegészítők web fejlesztők számára

Code Cola

Egy kiterjesztés, amivel az oldalon minden CSS kód turkálás nélkül változtathatjuk a betűk méretét a háttérszíneket és még egyéb dolgokat. Az eredményt CSS formában meg is kapjuk, ha nem akarnánk magunk kitalálni.

WebDeveloper toolbar
Ahogy a neve is mutatja a web fejlesztők számára készített alkalmazás, amibe rengeteg minden benne van a vonalzótól kezdve a süti ürítéseken át a HTML validálásig szinte minden! Elengedhetetlen kellék.

IETab
Ha nem akarunk mindig átmenni Internet Explorer alá tesztelni, akkor szükségünk lesz a motort meghívó kiegészítőre ez pedig nem más mint az IE Tab gyakorlatilag azt látjuk Chrome-on belül, amit az IE lát lévén egy Iframes rendszeren át behívja az Explorer motorját.

Lightshot
Egy kiegészítő, amivel screenshotokat készíthetünk a képernyő kijelölt részéről, fontos lehet tutorialok leírásánál, vagy akár bemtuató anyagok készítésénél is.

View Background Image
Sajnos a Chrome-ból kimaradt a háttérkép megnézésének funkciója, de természetesen ez nem hiány hanem kihívás volt a kiegészítő fejlesztőknek. Így készülhetett el ez az Extension, amivel jobb gombbal kattintva egy elemen letölthetjük annak háttérképét.

Firebug Lite
Alapvetően mondhatnánk azt hogy elengedhetetlen de már rég nem az a Chrom beépített fejlesztői felülete HTML AJAX Javascript téren messze lehagyta a Firebug Lite verzióját, ami hajlamos néha hibákat is lekövetni Chrome alatt. Ettől függetlenül, aki ragaszkodik hozzá letöltheti, de korántse várjon akkora szolgáltatás kínálatot, mint a beépített inspector, vagy akár a Firefox alatt megszokott Firebug.
https://chrome.google.com/extensions/detail/bmagokdooijbeehmkpknfglimnifench?hl=hu

Kiegészítők mindenki számára

NewTab redirect

Ismét a Chrome egy hiányosságát hivatott kiküszöbölni. A kiegészítővel új tab nyitása után az általunk definiált weboldalt adhatjuk meg kezdőlapnak.

Gmail Notifier
Aki Gmail fiókot használ annak elengedhetetlen a figyelő, mutatja az olvasatlan mailek számát, amiket egy gombnyomással el is érhetünk ráadásul jobb alul a Windowsban küld nekünk értesítést is, ha új levelünk érkezik.

WAB
Webmail Ad Blocker, a nevében is benne van a Webmailben található reklámokat tüntetni el emellett a Gmail számára sorkövetőt is ad halvány sárgára jelöli ki azt a sort, ami felett épp az egerünkkel állunk.

Hasznos beállítások Chrome-ban

Szinkronizálás

Google fiókunkat beállítva szinkronizáláshoz bárhol is kapcsoljuk be gépünket, ha beállítjuk a szinkronizálást olyan mintha otthon lennénk. A szinkron átrántja az előzményeinket, jelszavainkat, kedvenceinket, kiegészítőinket, beállításainkat tehát szinte mindent. Így a Laptopon és a PCn például teljes mértékben ugyanolyan Chrome elé fogunk leülni.

Instant engedélyezése
A Google instant minden Google felhasználó számára engedélyezett jelentését tekintve arról van szó, hogy amint elkezdjük beírni a keresendő kifejezést a Google nem várja meg az entert, hanem azonnal küldi a találatokat és meg is jeleníti. A Google Chrome-ba annyival fejelték meg a dolgot, hogy a címsorba elkezdve gépelni először a Gogole-ban keres majd ha a kedvenceink és előzményeink közt talál egyezést azonnal enter megnyomása nélkül jeleníti meg az oldalt. Hasznos dolog, de meg kell szokni az biztos.

Mindezek ismeretében korántsem csodálkozhatunk a Chrome egyre nagyobb térhódításán, gyorsaságban és megbízhatóságban már a Firefox 4beta előtt jár. Rendszerigénye is jóval alacsonyabb. A Firefox körül kelt botrányok miszerint elhagyta a fejlesztőcsapat nagy része a tűzrókát bizony ismét a Chrome-nak kedvezhet főleg, hogy a Mozzilla legnagyobb támogatója jelenleg pont a Google. A tőkét valószínűleg csak azért nem vonták még ki a Firefox-ból mert nem érzik teljesen késznek a Chrome-ot, de ez leginkább már csak pár év kérdése lehet, addig is mi csak ajánlani tudjuk!

Új Chrome 10 és hasznos kiegészítők

#totalstudio